A CSÍKI JÁTÉKSZÍN JÁTÉKRENDJE
Újra FINITO és VAKNYUGAT
A Csíki Játékszínben elkezdődött a bérletek árusítása az új évadra, ezzel egyidőben már előadásokkal is jelentkezik a színház. A tavalyi évad két produkciója, a Finito és a Vaknyugat című kamaraelőadás látható szeptemberben és októberben. A Finito, Tasnádi István verses komédiája a tavalyi évad legtöbb közönségszavazatát elnyert előadásként a kisvárdai fesztiválon is a közönségzsűri díjában részesült. A Victor Ioan Frunză által rendezett produkciót a Magyar Dráma Napja tiszteletére tűzi műsorra a Játékszín szeptember 20-án, 19 órai kezdettel. Az előadásra azok a bérletek is érvényesek, melyekkel tavaly elmulasztották megtekinteni a keserű vígjátékot. A produkció Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is látható lesz októberben a színházi találkozók alkalmával.
A májusban bemutatott, kortárs angol szerző ír története, Martin McDonagh Vaknyugat című keserű komédiája több ízben is látható ősszel a Hunyadi László Kamarateremben. Czintos József és Fülöp Zoltán párosához Veress Albert és Kiskamoni-Szalay Lilla csatlakozik a sírva nevettető stúdióelőadásban. Első ízben szeptember 29-én, 19 órakor kerül műsorra a 16 éven felülieknek szánt előadás, melyre a helyek száma korlátozott.
Szeptemberben az első gyerek- és ifjúsági bérletes premierre is sor kerül a Játékszínben. A Budaházi Attila által írt és rendezett előadás, a Mindennapi varázslatok ezúttal a család egybenmaradásának problematikáját járja körül. Az előadás gyerekszereplők bevonásával született, a Nagy István Művészeti Líceum, a Petőfi Sándor Általános Iskola és a József Attila Általános Iskola tanulói láthatók a produkcióban. A szeptember 30-án, 18 órakor János vitéz bérlettel műsorra tűzött, egyórás előadást a színház mindazon nézőinek ajánlja figyelmébe, akik esti időpontban szeretnék látni a mesejátékot. A továbbiakban többnyire délelőtti időpontokban, gyerekbérleteseinek játssza majd a produkciót a színház.
Az említett előadásokra jegyek már válthatók a színház jegypénztárában, mely munkanapokon 10-13 és 17-19 óra között, valamint előadások előtt egy órával tart nyitva. A telefonon lefoglalt jegyeket legkésőbb előadás előtt félórával kell kiváltani a pénztárból, ezt követően a foglalás érvényét veszíti és a jegyek eladásra kerülnek.
Szabó Noémi, PR
Csíki Játékszín
Csíkszereda Önkormányzati Színháza
530102 Csíkszereda
Temesvári sugárút 6.sz.
Hargita-megye/
ROMÁNIA
TEL./FAX: +40-266-310670
e-mail: titkarsag@csikijatekszin.ro
A CSÍKI JÁTÉKSZÍN MŰSORA
szept. 29. csütörtök 19.00 VAKNYUGAT – Hunyadi László
Kamaraterem
szept. 30. péntek 18.00 MINDENNAPI VARÁZSLATOK –
János vitéz bérlet, premier
október 1. szombat 19.00 VAKNYUGAT – Hunyadi László
Kamaraterem
októver 2. vasárnap 19.00 VAKNYUGAT – Hunyadi László
Kamaraterem
október 4. kedd 10.30 MINDENNAPI VARÁZSLATOK –
Pinocchio bérlet
október 4. kedd 19.00 TISZTÚJÍTÁS – a Kézdivásárhelyi
Városi Színház előadása
október 5. szerda 19.00 FINITO – Színházi Kollokvium
Gyergyószentmiklóson
október 6. csütörtök 19.00 VAKNYUGAT – Hunyadi László
Kamaraterem
október 7. péntek 11.00 MINDENNAPI VARÁZSLATOK –
Hamupipőke bérlet
14.30 MINDENNAPI VARÁZSLATOK – Kisherceg bérlet
október 9. vasárnap 19.00 FINITO – Cseres Tibor
bérlet, Gyergyóremete
október 11. kedd 12.30 MINDENNAPI VARÁZSLATOK –
Nagy Imre, zöld színű bérlet
október 12. szerda 12.30 MINDENNAPI VARÁZSLATOK –
Nagy Imre, sárga színű bérlet
október 17. hétfő 19.00 FINITO – Kortárs Színházi
Találkozó, Székelyudvarhely
október 19. szerda 12.30 MINDENNAPI VARÁZSLATOK –
Micimackó bérlet
október 20. csütörtök 14.30 MINDENNAPI VARÁZSLATOK –
Nyilas Misi bérlet
október 27. csütörtök 19.00 VAKNYUGAT – Hunyadi László
Kamaraterem
október 28. péntek 19.00 VAKNYUGAT – Hunyadi László
Kamaraterem
A jegypénztár munkanapokon 10-13 és 17-19 óra között tart
nyitva és előadások előtt egy órával.
Fenntartjuk a műsorváltoztatás jogát!
Bérletes előadásainkra is válthatók jegyek. A lefoglalt
jegyeket legkésőbb előadás előtt félórával kell átvenni a
jegypénztárból. ezt követően a foglalás érvényét veszti és
a jegyek eladásra kerülnek.
Felnőtt előadásainkat hét éven aluli gyerekek nem
látogathatják.